Újabb csodás hét a paradicsomban (szept 10-16) :) Zsaniék
szorgosan járnak suliba, azért többes szám, mert már Zoli(aki itt lakik) is jár
vele minden reggel. Jelentkezgetek erre arra, de úgy igazából elvagyok :)
Voltunk Rékáéknál, önéletrajzot átbeszélni, neki igazi ausztrál csinálta az
önéletrajzát, és elvileg van négy féle stílus, amibe bele kéne férni. Tényleg
kicsit másképp festett, mint az enyém, elválik,hogy ezzel sikert érek e el, de
még mindig nem csináltam meg a mai napig sem… Ausztrál no worries, take it easy
stílus legyőzött :)Rékáékról is írtam már korábban, hihetetlenül
kedves,segítőkész, és nyitott, ráadásul sütni is tud,mert amikor átugrottunk
kaptunk valamilyen sütit, Zsani szerint finom volt, én nem tudom, mert meggy is
volt benne, azt meg inkább kihagytam, de a vaníliafagyi nagyon isteni volt.
Teljesen elkényeztet mindenki.
Éppen I.Zoliéknál voltam a műhelyben, ill már a kocsiban
előtte, mert megbeszéltük,hogy mit kell még beszereznem, és bár be akartam
buszozni az autósboltba, az eső rábeszélt, hogy menjünk kocsival. Éppen csak
beültem, amikor csipog a telefonom, Edit írt, hogy megvan a szakmai
elismertetésem. Mi is ez? Ez a doksi egy újabb mérföldkő afelé,hogy
bevándorolhassunk kenguruföldre. Az ausztrál bevándorlásról tudni kell,hogy
pontrendszer van. Adnak életkorra, szakmai háttérre, mindenféle iskolára, stb,
és ha ezt összeadja az ember, és beleesik a tartományba, akkor pályázhat arra,
hogy az Ausztrál állam behívja, ami egyenes letelepedést jelent. Azt tudni
kell,hogy az elismertetésem már régóta tolódik, átíratták párszor, stb stb
stb,míg az utolsó beadás után két nappal elfogadták. Most már hivatalosan is
Computer Network and Systems Engineernek számítok. Elvileg ez jó, hogy
mennyire, majd elválik :)
További napok gyorsan elrepültek, szokásos mászkálás,
vásárlás, szombaton csaptunk egy óriási nagybevásárlást, plázalátogatással
összekötve Brigiékkel. Lett edénykészletünk, kempingasztal a gigantikus méretű
mikrónak(minden percen attól rettegek, hogy simán összeszakad alatta), és egy
fincsinek nem mondható torta is befigyelt a csomagba, de mégis ez volt az első
„saját”sütink itt.
Vasárnap napon mászkálós, szél elől elhúzódós sétálgatós
délelőttünk volt. Brigi, Laci, Zsani, én felkerekedtünk,hogy megnézzük a környező
partokat. Első utunk az általunk legjobban kedvelt Little Baybe vezetett. Hozzá
kell tenni,hogy nagyon fújt a szél,de mégis láttunk napozókat, fürdőzőket,
holott melegnek semmiképp sem mondhattuk az időt… Sebaj, a kilátás gyönyörű, a
tenger morajlása megnyugtató :) Csak a víz ne lenne ilyen hideg, el sem
hittük,hogy bírnak ebbe bemenni emberek,de mit emberek, kis gyerekek simán
bevágódtak a vízbe, pancsoltak… Lehet errefelé valamilyen génkezelt népek
élnek??? Következő állomás Maroubra Beach volt. A kocsit leraktuk a múlt heti
piknikezős parkoló közelében, és irány a part. Hosszú séta után a homokban,
megcéloztunk egy büfét, ahol a már itt megszokott hatalmas adagot adták nem túl
drága áron. Két forró csoki, nuggetses sültkrumpi tizenpár dollár volt, de az
adag bőven elég volt mindkettőnknek, pedig Zsani rögtön rástartolt a
csirkefalatokra(szerintem túlborsozták, így nem is ellenkeztem ezellen) :)Majd
újabb hosszú séta után felértünk a Maroubra szélén elhelyezkedő sziklákra.
Innen csodás kilátás nyílik végig az egész partra. A víz kristálytiszta, a
hullámok nem túl nagyok, és a szél, hát Zsani megküzdött a sapkájáért, és
párszor úgy tűnt a szél lesz a nyerő.
Esti program: Volt egy magyarokak szánt összejövetel, amire
mi is hivatalosak voltunk. Gary szervezte,
azoknak, akikkel együtt dolgozott egy hogy is fogalmazzak, jómódú indiai
üzletember házába. A házikó nagyon messze volt, 45-50 km tőlünk, így relatíve
korán kellett elindulni. Útközben útitársaink is akadtak, Mariann és Gábor
személyében. Ők valamivel előttünk érkeztek ide, és már javában munkálkodnak a
jobb életen, de igyekszünk követni őket :)Hosszú, főleg dombokon felvezető út
után végre megérkeztünk Bella Vistába. A házat inkább leírom, mert valami
ilyesmi lehet az ausztrál álom, amiért sokan jönnek ide. Méreteit tekintve sem
kicsi, de ami az életszínvonalat már rögtön tükrözi, az a medence,ill a vele
átellenesen található moziszoba. Házigazdáink nagyon kedvesek, vendégszeretőek
voltak. A ház tulajdonosa vacsora után körbevezetett mindenkit az otthonában.
Hatalmas szobák, több konyha, márványpadló, lépcső, a kiszögellésekben szobrok.
Mindenkinek külön szoba, természetesen a gyerekeknek is, ezek többnyire
nagyobbak és jobban felszereltek voltak, mint sokunk itteni otthona. Volt aki a
hatalmas fürdőkád láttán nem is akart hazamenni. Újfent leszögezhetem,indiai
vendéglátóink nagyon közvetlenek, kedvesek voltak, és nagy dolog, ha valaki,aki már ezen a szinten mozog, körbevezeti az otthonában a vadidegeneket. Mi négyen relatíve korán
leléptünk, volt akinek másnap iskola volt, és még egyéb elfoglaltságok, így
sikerült valamikor 11 után hazaérni.
Végre utolértem magam, a következő írás már inkább a
munkavállalással lesz kapcsolatos, mert ahogy tudom, ez a kérdés foglalkoztat
mindenkit a legjobban. Megpróbálom tényszerűen leírni, hogy mégis mire kell
számítani, és kb mennyiből lehet nekivágni a nagy álomnak. Előre szólok, csupán
a saját bőrünkön tapasztaltak alapján tudok nyilatkozni, mindenféle hallomásból
vett infót mellőzök, mert egyéb esetben csak jobban elbizonytalanítanék
mindenkit, hiszen mindenki aggódik egy ekkora lépés előtt,de mindezekről a
folytatásban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése