2012. augusztus 28., kedd

Újabb kirándulás


Most biztos mindenki azt hiszi,hogy csak kirándulunk, pedig nem. Vásárolni is járunk :) Na jó, félretéve a tréfát, Zsani suliba jár, állást keresünk, és délutánonként, ha épp nincs semmi program elmegyünk felfedezni a környéket. Zsanival így jutottunk el La Perouseba. Ez egy kis földnyelv, aminek mindkét oldalán fürdőzési lehetőség van. Az egyik oldalán kilátás a Botany Bay kikötőre, az óriásdarukra, hatalmas teherszállító hajókra, amiket épp kirakodnak, vagy csak vesztegelnek várva arra, hogy megszabadítsák őket a rengeteg konténertől. A part szép, tiszta, gyerekeknek tartanak szörfórákat, és afféle családias feelingje van. A népesség megoszlása itt inkább indiai,török, arab és hasonló etnikumú emberkék, és persze rengeteg gyerek. 
Alapjában véve csendes,nyugodt, nagy hullámoktól mentes öböl :)













  

Amit még itt meg kell említeni, az Bare Island, ahova egy fahídon lehet átmenni. Ha így  még nem mondana semmit, akkor elárulom, itt forgatták a Mission Impossible 2ben az erődös részeket. Sajnos bemenni nem lehet, de közelről körbe lehet járni. Amennyire láttuk kedvelt friss házas kínaiak számára, mert amikor ott voltunk, két párocskát is vadul fényképeztek.  












    

A másik oldal a Botany Bay national park része, ahol hosszú sétákat lehet tenni. Az öböl gyönyörű, első meglepetésünk az volt,hogy a lépcsőn leérve hatalmas homoktenger fogadott. Nosza nincs mit tenni, cipő,zokni le, és irány tovább. A homok még elég hűvös volt, de ez nem tántorított el minket. Ennek a helynek a neve, Congwong beach. Igazából itt található még egy másik partszakasz is, arra is mindjárt kitérek. A két „strandot” egy magas sziklás rész választja el egymástól, ahonnan hogászok próbálnak kivadászni valamit a vízből. Igazból nem tudom,hogy milyen a kapás, de voltak jópáran :)
A Little Congwongra egy kiépített betonos, néhol homokos, falépcsőkkel tarkított úton lehet eljutni. Ez ha úgy tetszik még nyugodtabb, elszeparált terület, amire talán szükség is van, mert mint kiderült, ez egy nem hivatalos nudistrand. Ahogy a fák takarásából kiértünk az első dolog amit megláttunk, egy bácsi egy szál fütyiben bóklászik a parton. Odébb egy másik… Furán is néztek ránk, ahogy nagykabátban térdig felhajtott farmerban odakeveredtünk, de ők nem zavartak minket, mi meg véletlenül se fényképeztünk feléjük. Aztán egyre több turista vetődött ide, és az emberkék felöltöztek, és elszéledtek. Ettől eltekintve a part tiszta rendezett, igaz közművektől mentes. Hatalmas napsütötte sziklákra nagyon jó érzés volt kiülni, a nap nagyon jól melegített, bár meg kell hagyni, hogy nem értem, ki az aki ilyenkor le bír vetkőzni,mert még pulóverben is hűvös volt… Azért visszaérve a Congwongra, ha már úgyis mezítláb voltunk, megnéztük, milyen a víz… Saccra 18 fokos ha volt, és a az a fél centi, ami ellepte a lábunk bőven több volt, mint amit elviselnénk… Pedig páran fürödtek…  









   


Újabb meglepetés, a fényképezőgépen a kijelzőn felfedeztünk egy foltot… Na nesze nekem, biztos egy porszem ment a kijelzőre, lehet vinni szervizbe, ami otthon is tíz rugóba fájt, itt alsó hangos is több lehet… Aztán a buszra várva elkezdtem turkálni a neten fényképezőgépek után, ami itt vicces,hogy egy új Panasonic TZ30ast meg lehet venni 190dllárért postaköltséggel, expressz szállítással.  Otthon ez most valahol 90 ezerbe fájna… De spóroljunk alapon, nem kell rögtön a szervizbe rohangálni, hazaérve egy youtubeon talált videó segítségével szétszedtem a ketyerét… Persze újabb a gépem, mint amit találni lehetett a videón, 6-8 csavarral több volt benne, és szerszámok hiányában(a szüleim postán próbáltak kiküldeni párat, de a posta benyelte a postaköltséget/20rugó/, és a csomagot se hozták ki, mondván szúrószerszám is van benne… Igen, a kombinált fogó biztos kimászik a csomagból, és megszúrja a raktérben a másik dobozt…,a többit már nem is mondom…), szóval egy kis notebook csavarhúzóval(köszönöm Attila!!!, életet mentett) nekiláttam. Volt szemüveglencsetisztító spray, ami jó volt a szenzorra, szemüvegtörlőkendő, amivel le lehetett törölni, de a dolog vége az lett, hogy első próbálkozás után már két folt volt látható,de legalább nem ott, ahol az elsőt észrevettük… Legalább jó úton próbálkoztam :) Közben Zsani figyelte, hogy lesz e még ebből énekes halott, vagy rövid úton földhöz vágom az egészet. Újabb próba, és most kb olyan, mint az új, szép tiszta éles képet ad, és sikerült mindent visszarakni a helyére. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése